
Rólunk
Dodekaéder a világban
A DODEKAÉDER küldetése, hogy az első forrás legyen az autizmushoz, az Asperger -szindrómához és más átható fejlődési rendellenességekhez kapcsolódó gyakorlati megoldásokhoz. Független kiadó, akik az autizmussal élőeket, szakembereket és a szülőket egyaránt megcélozzák. Arra törekszünk, hogy olyan kiadványokat kínáljunk ingyen, hogy a fontos források ne legyenek korlátozottak azok számára, akik érdeklődnek az autizmussal élők világa iránt. Nagy örömmel vesszük ha megosszák velünk a magánéletüket, gondolataikat, véleményeiket, hogy olyan folyóiratot kínáljunk, amelyek gyakorlati megoldásokat kínálnak és olyan szemléletet formál amiben emberként tekint az egyénre és nem megkülönböztetést tesz, valamint a szülőknek, tanároknak vagy más személyeknek, akik dolgoznak vagy élnek az érintettekkel kérdések választ kapjanak. .
Az autizmussal foglalkozó folyóiratok mellett AAK és egyéb interaktív termékeket, videókat is kínálunk.
Egy lehetőséget szeretnénk kiépíteni első sorban egyéni tanrendes gyerekek számára, de segítséget kérhetnek egy-egy tantárgy esetében is. Az elképzelés a megvalósítás terén van. Létrehoztunk ezt a weboldalt melynek neve Dodekaéder és Online Tanoda keretén belül már dolgozó pedagógusokat, gyógypedagógusokat várunk akik szívesen vállalnak és dolgoznak már ezen a területen. A weboldal reklám felületet biztosít, a jelentkező pedagógusok és gyógypedagógusok részére kérnék ehhez bemutatkozót mely tartalmazza, hogy milyen korrepetálást, milyen tantárgyból és milyen egyéb szolgáltatást tud biztosítani az oktatás területén, milyen korú gyermekeknek és órarendet készítenek ehhez elérhetőségüket feltüntetik. A szülők a weboldal platformján tudnak érdeklődni az adott lehetőségek terén. Ha esetleg valaki vállal személyes oktatást is nem csak online formában ezt is fel lehet tüntetni. Ezt a lehetőséget szeretnénk tovább fejleszteni egy Alapítvány keretén belül a szülők számára támogatottá válhat a pedagógus, gyógypedagógus munkabére az Alapítványon keresztül. A Dodekaéder weboldal első sorban autizmusban érintett gyermekek és felnőttek számára ad lehetőséget, ez ne ijesszen meg senkit az oktatás területét mindenki számára biztosítottá szeretnénk tenni.
Jelentkezésed várjuk az email címünkre írj
Köszönjük a segítségedet

Dodekaéder Alapítvány tagjai
további önkéntesek:
Károlyiné Polhammer Katalin
Seresné Gyöngyi
Szabó Virág Anna
Bartáné Somogyi Gina
Baukó Zsuzsanna
Segítő: Káva Színház, Recse Rita